Nyomtatás PDF

alpaca iconVisszatekintés 2017alpaca icon jobb

2017 is tele volt eseménnyel az alpakafarmon. Ez most már biztos, hogy az alpakák mellett nem lehet unatkozni. Mint minden évben most is sok örömben de sajnos szomorú eseményben is volt részünk. Ilyenkor rájövünk, hogy még messze nem mindent tudunk úgy alakítani ahogyan szeretnénk és a tapasztalatok következetes felhasználása, tudásunk folyamatos bövítése elengedhetetlen.

Idén sajnos nem tudtunk részt venni az ausztriai Tarbochban rendezett alpaka minösítésen. Ennek az oka a kéknyelvbetegség. Mivel Magyarország teljes területe és Ausztria keleti fele még mindig korlátozott zónának számít a verseny elöbbre lett hozva körülbelül egy hónappal. Ezért a két jelöltünk nem vehetett részt a versenyen mert két héttel fiatalabbak voltak mint a minimum életkor.

Nagy péntek elötti csütörtökön Adonis beteg lett. Sokat ült, nem evett. Az ünnepek miatt sajnos csak 5 nap után tuduk elszálítani az üllöi klinikára ahol a vizsgálatok és az elsö kezelések után sajnos hirtelen elhullott. Hatalmas veszteség volt nekünk hiszne fiatal szép hímröl volt szó akivel éppen elkezdtük a fedeztetést. Kiderült, hogy a Haemonchus fertözés olyan fokú vérszegénységet okozott nála ami már kezelhetetlen volt. Mindezt úgy, hogy lekezeltük az öszi székletvizsgálat után. Valószínü, hogy a féreg már nem volt érzékeny a kezelésre illetve a Haemonchus féreg abban a stádiumában amikor vért szív nem termel petéket így a székletböl nem kimutatható. Hogyan tudjuk mégis nyommal követni, hogy nem vérszegény-e az alpaka? Minden esetre a rendszeres kondícióvizsgálattal illetve testsúlyméréssel. Illetve a FAMACHA-card segítségével

famacha card kicsi

Az ábra jól mutatja, hogy mely esteketben kell az állatot kezelni. Mivel kezeljük? A rezisztencia egyre nagyobb probléma a nem megfelelöen kezelt farmok esetében. Adonis elhulása után mi már nem kísérleteztünk azokkal a szerekkel amiket addig használtunk, hanem moxidectinnel kezeltük le egy alkalommal az álományt székletvizsgálat nélkül Természetesen az üllöi állatorvossal történö egyeztetés után.
A kétségbeesés odáig hajtott, hogy minden fellelhetö irodalmat felkutattam és két külföldi állatorvossal is egyeztettem akik alpakákra vannak specializálódva. Midnketten nagyon készségesek voltak és felajánlották, hogy eljönnek hozzánk teljeskörü egészségügyi tanácsadásra de egy kicsi állomány esetén ez nagyon drága lenne.
A kutatásaim közben találtam rá egy parazitológiai tanfolyamra Angliában a Lyme Alpacas farmon Lyme Regis városban. Ian Stoerieval Lettországból mentünk el szeptember 28.-án és egy nagyon hasznos tanfolyamot végeztünk el. Amint hazajöttem megrendeltem mindent a kis házi laboratóriumomhoz és amint megérkezik minden kellék én magam is meg tudom vizsgálni az alapakák székletét és csak azokat az állatokat fogjuk kezelni akiket nagyon muszáj. A tanfolyamon a saját állatainkat vizsgáltuk meg és hárman már meg is kapták a kezelést. Két hónap múlva már magam tudom leellenörizni az egész csordát. 

Volt részünk idén boldogságban is. Adonistól végül két gyönyörü cria született. Elöd és Emese. Elöd nagyon szép kis alpaka csikó. Nagyon örültünk neki, bár egy kicsit kicsi súllyal született és az elsö napokban antibiotikumra volt szüksége végül is szépen összeszedte magát, szépen növekedik. Idén is sajnos csak két cria született így a szaporulat még mindig elmarad a várttól. 

Emese es Elod

Idén Polestarral kezdtünk fedezni. Az elsö hetekben egyáltalán nem volt kedve hozzá, zavarba jött a hölgyek jelenlététöl és a nagy felelösségtöl. Amikor a három fiatal hímet tettük össze a kancával akkor mindig volt egy amelyik rágerjedt a kancára és azt követte a másik kettö. Pont a születésnapom elötti napokban fedezett Polestar elöször. Nagy volt az öröm. Azóta belejött a feladatába de sajnos Boglárkát egyáltalán nem akarta befedezni, de sajnos a többi hím sem. Ennek még utána kell járnunk, hogy ennek mi lehet az oka mert így ismét lehet, hogy csak 4 kanca lesz vemhes. 

Szeptember 25.-én volt a gyapjúminösítés Ausztriában ahova Demjén és Dalma gyapjúját neveztük be. A legnagyobb csoport a 6-12 hónapos fehér alpakák csoportja és itt most nincs különbség mének és kancák között. Igaz díjat nem nyertek, de az eredménnyel nem szégyenkezhetünk. A kis Demjén gyapjújának a súlya miatt volt nagyobb pontveszteség. Mivel az elsö hónapjaiban az energiáját a túlélésre és nem a gyapjúnövesztésre fordította ezért ez megbocsájtható és megmagyarázható. Valamint a súly a nyírás minöségétöl is függ. Egyébként nagyon szépen haladtak a mezönnyel. Genetikailag mindenképpen javulást fog hozni a csordánk minöségébe.

                     

Neve Életkora nyíráskor Összesen Uniformity lenght (5) Fineness (15) Handle (5) Uniformity micron (10) Absence guard hair (10) Crimp style (10) Style density (5) Bright (10) Uniformity of colour (5) Impurities (5) Weight (20)
Magyar Demjén 9 77 4,5 14 4 8 9 8 4 9 5 5 7,5
Magyar Dalma 9 70,50 4 14 3 7,5 9 7 3 7,5 5 5 6

 

 

 

 

 

Ez a pontozás az Amerikai rendszert követi amelyik eltér a brit/új zélandi/ausztrál pontozási rendszertöl. Ez utóbbi rendszer nagyobb hangsúlyt fektet a gyapjúszálak egyenletességére. 

IMG 20171004 181055 resized 20171004 061155452

Mindezzel együtt nagyon elégedettek vagyunk és bízakodva tekintünk a jövöbe.